Part1.

Csoki! :)

Itt az első rész… Ha van kedvetek, komizzatok! :)
Egy kérdés: Csináljak chat-et vagy felesleges?
Cupák pupákok! :)

Good Girl gone Bad

London, 2011. Március 6. Vasárnap

„Újabb gazdag lány a rossz úton” –ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ellátott újságok borították apám asztalát. Néma csendben ültem előtte, mert pontosan tudtam, hogy tegnap túl messzire mentem…
„Bulik, pasik, drogok?! Vajon meddig tűri még Mr. Ecclestone a legkisebb lánya kicsapongásait?” –olvasta fel apu a következő kezébe kerülő szennylap címlapján szereplő sorokat majd pár pillanat múlva a földhöz vágta.
- Eszednél vagy? Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? –emelte meg a hangját, mire én csak vállat vontam. –Mit csináljak veled? Mond meg, mit? – ismét vállat rántottam.
- Nem tudom apu, de ha lehet, gyorsan találd ki, mert dolgom volna. – szólaltam meg valamivel később.
- Kendra ne szemtelenkedj!
- Én? –kérdeztem ártatlanul. - A világért sem, de tudod az idő pénz szóval…
- Mi ilyen fontos? Hová sietsz?
- Először is az ágyba, mert hasogat a fejem aztán vásárolni megyünk Brittel.
- Mégis miből?
- A bankszámlámon lévő pénzből.
- Tényleg? És hogy?
- Mi az, hogy: hogy? Kocsival. Hitelkártyával.
- Amit befagyasztattam?
- Most azért, mert kicsit többet ittam, mint kellet volna és értem kellett jönnöd?
- Kicsit? Jó tudni, hogy neked ez a kicsi.
- De apuci…
- Nincs apuci. Hazudtál nekem és kellemetlen helyzetbe keverted nem csak magad, az egész családot.
- Persze, mert ha elmondom, hogy bulizni megyek, nem engedsz el.
- Csodálkozol? Lassan egy hónapja olyan vagy, mint, aki megőrült. Májusban érettségizel és ahelyett, hogy tanulnál, bulizol, vásárolgatsz… a többiről nem is beszélve. És miért? Megéri tönkretenni az életed egy gimis szerelem miatt?
- Apu, ebbe ne szólj bele! –szótagoltam a mondatot, miközben felálltam a fotelból. – Az én életem nem pedig a tiéd, felnőtt vagyok, és azt csinálok, amit akarok! –siettem ki az ajtón.
- Vettem észre, a tegnapi viselkedésed pont arra utal, hogy tudatos felnőtt lett belőled. – jött utánam.
- Olyan vagyok amilyenné neveltetek. –vágtam vissza majd durcásan a szobámba robogtam. Az ajtóm hatalmas csattanással zárult mögöttem, jelezvén, hogy senkivel nem óhajtok tárgyalni.
- Ne csapkodj! – üvöltött be Tamara.
- Kussolj! –ordítottam vissza. Megkerestem a hifim távirányítóját és bömböltetni kezdtem a kedvenc számaimat.

- Lehalkítanád?! –rontott be hozzám, kedves testvérem.
- Kitakarodnál a szobámból?!
- Hogy beszélsz velem?
- Ahogy megérdemled. –kikeltem az ágyból és tolni kezdtem őt a folyosó felé.
- Mekkora egy bunkó vagy!- rázta meg a fejét már a szobámon kívül.
- Na, ezt nézd mekkora! –csaptam be az ajtót előtte, de most automatikusan be is zártam. Újra az ágyra telepedtem, bevettem egy fejfájás csillapítót illetve egy gyenge altatót és a plafont kezdtem bámulni. Néhány perc múlva a hálóm elcsendesült. Pontosan tudtam, hogy mi történt, mert nem az első eset, hogy egy gombnyomással áramtalanították a „birodalmam”.
- Igazán jófejek vagytok! –kiabáltam ki. Már nem volt energiám ezen mérgelődni. Kezdtem érezni, hogy egyre fáradtabb vagyok…

A telefonom fülsüketítően hangos csörgésére keltem.
- Igen? – szóltam bele még számomra is meglepően rekedten.
- Baj van babu? – kérdezte ijedten barátnőm.
- Szia Brit. Nincs, csak aludtam. Vagyis tudod, a szokásos… a család ki van rám bukva, de apu úgyse haragszik sokáig.
- Akkor nem megyünk este sehova?
- Nem. De ha van kedved, gyere át.
- Apud megengedi?
- Nem tudom, de ha már itt leszel, úgyse küld el. –mosolyogtam a tényen.
- Jó akkor összekészülök és megyek.
- Szóval három óra múlva itt vagy… - kacagtam fel. Na, nem azért három óra, mert olyan messze lakik, csupán a drágám maximalista és neki minimum két óra az összekészülök dolog.
- Ne szemétkedj!
- Miért nem igaz? Rád mindig várni kell. Mindig, mindenhonnan késünk.
- Nem mindig miattam. –háborodott fel.
- De igen! A legtöbb esetben. - tettem hozzá.
- Ohh, mert pont te vagy a pontosság mintaképe.
- Azt nem mondtam, de nálad jobban ismerem az órát.
- Jól van, most ott leszek nálad 1óra múlva.
- Aha… azt megnézem. Amúgy mennyi most az idő?
- 5óra múlt néhány perccel.
- Oké. Leteszem, hogy legyen esélyed még ma ideérni.
- De buzi vagy!
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. – nevettem fel.
- Szeretlek.
- Én is téged. Ciaó. – nyomtam ki.
Még egy ideig az ágyon hemperegtem, majd a hasam korgására elindultam a konyhába valami nasiért.

Teljes csend volt a házban. Utáltam ilyen óriási lakásban élni. Na, nem azért, mert a konyha olyan messze volt, hanem mert mindenki könnyedén elbújhatott a saját gondolataival a szobájába vagy egyéb helyekre. Nem mondom, hogy ez soha nem jó, de hiányzik az a család, akik egykor voltunk. Hiányoznak a közös vacsorák, a sok nevetés, a nyaralások… Minden, ami egy boldog családot jellemez. Közben leértem a célul kitűzött helyre. Elővettem egy tálkát, beleszórtam egy adag gabonapelyhet majd kivettem a hűtőből a tejet és feláztattam a kis golyókat. Épp az első falatot emeltem a számhoz, mikor anyu mellém sétált.
- Talán valami normálisát kéne enned. Ettől csak a feneked nő. – letettem a tálat és a mozdulattal a mosogató felé löktem. Nagyon csörömpölve zuhant a tálcába, amire természetesen Rosa, a házvezetőnőnk is megjelent.
- Segíthetek valamit asszonyom? – fordult illedelmesen anyám felé.
- Nem. Majd Kendra feltakarítja. –nézett rám jelentőségteljesen majd magunkra hagyott minket. A mosogatóba nyúltam és a porcelán darabokat kezdtem idegesen összeszedni.
- Candy, drágám vigyázz innen. Majd én megcsinálom. – tolt arrébb Ros.
- Köszönöm. – nyomtam egy puszit az arcára.
- Ülj le! Mindjárt befejezem ezt és csinálok neked valami finomat.
- Nem kell. Már nem vagyok éhes. – húztam el a szám és a szobámba indultam. Útközben elhaladtam apu dolgozószobája előtt, hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtam.
- Szabad! – az engedélyre besétáltam és leültem az ablakhoz. – Lehiggadtál? – kérdezte percekkel később. Rámosolyogtam.
- És te? -kérdeztem vissza.
- Nem könnyű veled.
- Tudom.
- Nem lehetne, hogy visszakapjam azt a kislányt, akit másfél éve kiküldtem Amerikába? – nem válaszoltam. – Nem? –megráztam a fejem. – Sejtettem, hogy ez lesz a válasz.
- Átjön Britt. – tereltem el a témát.
- Renden, de ne maradjatok fent sokáig. Holnap iskola.
- Tudom, nem vagyok már gyerek… - álltam fel.
- Pedig néha olyan jó lenne.
- Sajnálom. – mondtam már a csukott ajtónak dőlve.

Rosa